Szimpla Sziget | Zöldszemlélet a Slamtáborban
Egy slam poetry tábor fenntarthatóságáért tett erőfeszítések és eredményei
slamtábor, fenntarthatóság, környezetvédelem, hulladékcsökkentés, repohár, tábor, slam poetry, szimpla sziget
679
post-template-default,single,single-post,postid-679,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded,,select-child-theme-ver-1.0.0,select-theme-ver-1.0,smooth_scroll,wpb-js-composer js-comp-ver-5.2,vc_responsive

Zöldszemlélet a Slamtáborban

LÉGY RÉSEN!

 

10 évig voltam cserkész, a pécsi 604. Szent Mór Cserkészcsapat tagja, a természet-közeliségem és a történelmi érdeklődésem is részben innen fakad. Éveken keresztül táboroztam erdei tisztásokon akár több hetet is, ami egyébként eléggé zero waste volt, a szó valódi értelmében, és egyáltalán nem tűnt sem megerőltetőnek, sem megsüvegelendőnek, hanem valahogy teljesen alap volt, hogy nem hordunk szemetet az erdőbe. A tábor körleteit, a kaput, kerítést, asztalokat, padokat, zuhanyzót és latrinát is mi magunk építettük fűrészelt fenyőlapokból, szigorúan spárgával kötözve, hogy aztán a tábor végén lebontható legyen és a faanyagot újra fel lehessen használni. Kútról hordtuk a vizet kannákban, csajkával és kanálgéppel étkeztünk és ha valaki meghagyott volna valami kaját, a társa megeszi, vagy legvégső esetben megy az emésztőgödörbe. Ennek már lassan húsz éve, nem tudom most milyen egy cserkésztábor, viszont idén második alkalommal szerveztem Slam Poetry Tábort az orfűi Panoráma Kempingben és úgy terveztem, hogy amennyire lehet, törekszünk a környezet kíméletére. Amikor ezt meghirdettem a tábor FB oldalán, illetve elmondtam a megnyitón, a táborozók ujjongtak örömükben.

VAN AZÉRT KÜLÖNBSÉG

 

Ja, hogy mi az a Slam Poetry? Mint műfaj, tulajdonképpen színpadi költészet. Másrészt meg egy mozgalom, amely már kb. 13 éve van jelen Magyarországon. Én 2011 foglalkozom ezzel, a két évvel ezelőtti első tábornak is szervezője voltam. Tehát ez egy jobbára városi dolog, a természetközeliség, környezet védelme nem elengedhetetlen része a dolognak. A slamtábor inkább nyári fesztiválhoz, vagy gólyatáborhoz: hasonlít kiépített környezetben zajlik, ahol van büfé és kitelepült étkeztetés, valamint kisbolt és trafik is található a közelben, többen dohányoznak és alkoholfogyasztás is jellemző. Mindezek dacára igyekeztem kihozni a maximumot a Slamtáborból is, és egy kicsit többet vártam, mint ami megvalósult, de ez az én bajom. Nem tudok mindent befolyásolni, és örülni kell azoknak is, amiket itt elértünk. Az alábbiakban felsoroltam, miben volt tetten érhető a Slamtábor környezettudatossági törekvése.

AMI ÖSSZEJÖTT

 

1. Nem volt eldobható pohár (szinte) – A sörös és üdítős poharak helyett a Hanaplast Kft. által az eseményre gyártott repoharakat használtunk. A kávét porceláncsészében kapták a táborozók, amit a büfében kézzel elmostak, utólag is köszönjük az erőfeszítést. Legfeljebb a feles poharak voltak eldobható műanyagból, de azt a jobb érzésűek többször is felhasználták.

2. Nem voltak eldobható műanyag evőeszközök és tányérok – Előre felhívtuk a táborozók figyelmét, hogy hozzanak maguknak otthonról tányért és evőeszközöket, amikhez biztosítottunk mosogatószert és szivacsot. A készületlenek számára korlátozott számban biztosítottunk ún. „biotrem” tányérokat, amelyek préselt búzakorpából készültek, és ez által ehetők, csak elég rossz az ízük. Rendeltünk favillákat és fakanalakat, amelyek komposztálhatóak vagy égethetőek. Más kérdés, hogy ezek minden bizonnyal a kommunális hulladékban végezték, tehát legfeljebb annyival vagyunk beljebb, hogy talán előbb lebomlanak majd a lerakóban, mint a műanyagok.

3. Megszüntettük a szívószálakat a büfében – Ez volt a legegyszerűbb lépés, megint kiderült, hogy szívószálra semmi szükség.

4. Felhívtuk a figyelmet, hogy a táborozók hozzanak  kulacsot, és üdítők, illetve ásványvíz helyett igyanak csapvizet – Ez egyesekre hatott, de talán ez sikerült a legkevésbé, az üdítőzés és az ásványvízfogyasztás ugyanis nagyon elterjedt szokás és nehéz megtörni. Elméletben nem engedtük meg semmilyen ital táborba való bevitelét, de a gyakorlatban nem volt kapacitásunk a szabálynak érvényt szerezni, senkit nem ellenőriztünk, ezért nem is nagyon tartották be. A helyi Tom Marketben én tetten értem néhány zsugorfóliás elkövetőt, de szemöldökráncoláson, és egy-egy odaszóláson kívül nem folytattam komolyabb offenzívát. Nehéz megértenem, hogy miért ragaszkodnak ennyire az ásványvízhez, amikor a csapvíz ugyanazt tudja hulladék és kiadások nélkül.

5. Szelektíven gyűjtöttük a hulladékot

6. A „Zero waste” téma előkerült az egyik slam poetry versenyen is – Mármint ez volt az egyik kis verseny fő témája, amiről az indulóknak szöveget kellett írniuk.

7. Kihelyeztünk csikkgyűjtőket – amelyek egyben vicces szavazásokká is váltak, ugyanis párosával tettük ki őket és a cigicsikk eldobása egyben állásfoglalás is volt, mint például hogy ki a szimpatikusabb, Piton vagy Dumbledore. Triviális kérdés. 🙂

8. Közös utazásra biztattuk a táborozókat – ez mindenkinek jól felfogott érdeke volt, hogy minél kevesebb autóval, minél többen érkezzenek, így az útiköltség is lényegesen megfizethetőbb volt, hogy egy-egy autóban négyen utaztak. Nem beszélve azokról, akik közösségi közlekedést választottak. Azt azért hozzáteszem, hogy itt a viszonylag alacsony átlagéletkornak köszönhetően nem sokan rendelkeznek saját kocsival, nem állt fent az a veszély, hogy egyesével fognak leautózni Orfűre, mintha Amerikában lennénk.

TAPASZTALATOK, SZÉPSÉGHIBÁK, (ÖN)KRITIKA 

 

A repohár rendszer nagyon jól működött, mindenki kapott a tábor első napján és használták is őket rendesen. Étkészlettel nem mindenki készült, a biotrem tányérok elég hamar elfogytak, erre az esetre a Mecsek Bistro szerencsére készült néhány lábossal, amit kölcsön adogattak. Eszter, a cateringdíva, előre kifejezte fenntartásait a saját étkészletes rendszer higiéniás színvonalával kapcsolatban, de – tudtommal – senki nem kapott fertőzést. A PET palackok mennyiségét sikerült csökkenteni, de még mindig sokan ragaszkodnak az üdítőkhöz, pláne az ásványvízhez. A visszaválthatós, üvegpalackos megoldást a büfé – beszerzési nehézségekre hivatkozva – nem tudta biztosítani.

A tábor területe elég nagy, komoly szintkülönbségek vannak, és nekem, szervezőként gyakran kellett rövid idő alatt eljutnom A-ból B-be, többször rakománnyal, emiatt általában Euro II. dízel VW Transporter T4 autómmal közlekedtem, aminek hitelrontó voltára a fent már említett Eszter megjegyzéseket is tett, joggal. Vihettem volna biciklit, akkor megvan a napi edzésem is, nem beszélve a mérsékelt káros anyag kibocsátásról.

Van még hová fejlődni, de ebben a pillanatban nem az a fő kérdés, hogy mennyi van még hátra, hanem hogy honnan indultunk, mennyit jöttünk. Két évvel ezelőtt, a tábor utáni – hazaindulós – napon órákig szedtük a csikkeket, sörös dobozokat, poharakat, szívószálakat a nagyobb színpad előtti téren. Minden étkezés után egyszer használatos, eldobható tányér és evőeszközhegyek maradtak és sokkal több ásványvíz fogyott (persze a büfé bevétele is több volt). Idén érzékelhetően kevesebb hulladék keletkezett, de így közel két hónap távlatából visszatekintve én annak örülök legjobban, hogy a táborozók örömmel vállalták az egyéb hasonló rendezvényekhez és fesztiválokhoz képest nehezített pályát, a saját tányérokat, evőeszközöket, azok elmosogatását és a vizes palackokat. Abban is nagyon bízom, hogy ez a néhány nap esetleg arra is motiválta őket, hogy a mindennapjaikban körülnézzenek, hogy hol tudnak hulladékot csökkenteni, illetve milyen lépések vezetnek egy környezettudatosabb életvitel irányába.

A fotókat Lutor Katalin, és Bihary Saci készítették. A cserkész-képet nem tudom ki, de azok a srácok vannak rajta, akiknek 1998-ban én voltam az őrsvezetőjük, és most, húsz évvel később is gyakran összefutunk. A borítókép alapja David Goehring fotója.

 

HA TETSZETT A BEJEGYZÉS, OSZD MEG ISMERŐSEIDDEL IS!