A DÖNTÉS

Tavaly februárban egy reggel azt mondtam – a férjem (a továbbiakban: Kövi) nem kis meglepetésére –, hogy elhatároztam, egy évig nem vásárolok. Én kevésbé lepődtem meg azon, hogy ő mennyire örült ennek, és azonnal csatlakozott az elhatározáshoz. Rögtön kitűztük a szabályokat!

Nem veszünk egy évig:

• ruhát,
• lakberendezési tárgyakat (kivéve egy-két előre meghatározott dolgot),
• elektronikai cikkeket (nem lelőve a poént, elmondanám, ebben voltam a legsikeresebb, haha),
• semmi egyéb, meghatározhatatlan kategóriába tartozó cuccot, ami könnyedén bekúszik a háztartásokba,
• az egyetlen határozott kivételnek a könyveket jelöltük meg, magyarul azt vásárolhattunk, de itt is azzal, hogy elsősorban e-book-ot (persze a szellemi táplálék mellett azért néha kenyeret is vettünk).

AZ EREDMÉNY

Nem sikerült tökéletesen betartani mindent, de – maximalista sorstársaimnak mondom – együtt lehet élni ezzel a tudattal, mivel nagyon fontos felismerésekhez vezetett ez az egy év. Lássuk pontokba szedve!

1. Ezzel az 1 darab év eleji döntéssel meg tudtam spórolni magamnak 523 év közbeni apró dilemmát, amelyek korábban úgy hangzottak, hogy: „Úúú, de jó ez a cucc, és még szuper áron is van, ennyiért tulajdonképpen ajándék! De vajon szükségem van rá? Nincs, de kit érdekel, ezt nem lehet itt hagyni! Vagy mégis? De nem, mert beleszerettem… Viszont ha megveszem, tutira bűntudatom lesz, hogy költöttem. De ha nem veszem meg, lehet, hogy még a halálos ágyamon is ezt fogom bánni!” stb. stb. Na, ez idén majdnem nullára csökkent, ami hatalmas megkönnyebbülés volt. Nem is gondoltam volna korábban, hogy milyen nagy teher ez az állandó sok apró döntési helyzet. A tudományos kutatások is kimutatták, hogy az egy napra jutó döntési energiánk véges (erről itt olvashatsz többet), ezért spóroljuk az energiánkat a fontos döntésekre! Gretchen Rubin Better than before című könyvében (magyarul „Jobban, mint valaha” címmel jelent meg – senkit ne tévesszen meg, hogy az Édesvíz adta ki, nem ezoterikus könyvről van szó) azt mondja, hogy azért jó, ha szokássá, ezáltal automatikussá teszünk egy számunkra fontos dolgot (ami ez esetben a vásárlástól való tartózkodás), mert ezzel megóvjuk magunkat az állandó döntési helyzetektől és az önkontroll kényszerű gyakorlásától, ami senkinek nem könnyű.

2. Mivel az volt az alap, hogy nem vásárolok, sokkal jobban feltűntek azok a szituációk, amikor kísértésbe estem, ezáltal tudatosabbá, és így kontrollálhatóbbakká váltak. Nálam ezek a kísértésbe ejtő szituk a következők voltak:

• Turkáló: különösen jó minőségű ruhák különösen olcsón, később nem elérhetően… nem is ecsetelem tovább.
• Külföld: külföldön hajlamos vagyok azt érezni, hogy biztos most vagyok itt utoljára, kell innen egy emlék vagy valami.
• Idegesség, rosszkedv: ez a kettő nem teljesen esik egybe, mivel nem mindig vagyok rosszkedvű, amikor ideges, de mindkét helyzetben ott van a szorongás. És mint tudjuk, a szorongást hajlamosak vagyunk vásárlással, evéssel vagy még durvább dolgokkal „gyógyítani”. Ezek körülbelül olyan hatékonyak hosszú távon, mint a vakbélgyulladásra a ragtapasz, rövid távon viszont olyan szupererővel bírnak, mint a morfium, és ez az igazi csapda. Mert a vakbélgyulladást nemcsak a ragtapaszt, a morfium sem gyógyítja, viszont jól rá lehet csúszni, hogy ne ujjal mutogassak néhány irodalomkönyvbeli arcra.
• Önsajnálat: na, ennek ugye ezer oka lehet, és ugyanolyan rossz tanácsadó, mint a harag meg a bűntudat, főleg, hogy általában harag és bűntudat is vegyül belé, de erről majd máskor. Szóval igyekezzünk azon, hogy ne önvigasztalásra használjuk a vásárlást. És igen, az önsajnálat közben általában rosszkedvűek és idegesek is vagyunk, ezért az előző pont is vonatkozik rá.
• Nyári-téli nagy leárazás: hát igen, ez megint a jó áron szuper cuccokat kategória, viszont ennél a kísértési helyzetnél kiderült, hogy a lakberendezési tárgyak erősebb gyengéim, mint a ruhák. Viszont nagyon örülök, hogy ez tudatosult bennem, mert ezzel nem voltam eddig tisztában.

3. A nem tiltott kategóriák kicsit „veszélyesebbekké” váltak, mert azt vettem észre, hogy többet veszek belőlük, mint korábban (könyvek, online kurzusok), de ezek legalább mind olyanok voltak, amik a hasznomra váltak, mert ragtapasz-társaikkal ellentétben ezek valóban segítenek a gondjaim, nehézségeim megoldásában.

4. Azáltal, hogy szinte semmit nem vásároltam még a „kísértés-helyzetekben” sem, teljesen letisztult, hogy mik azok a dolgok, amikre valóban szükségem van. DE egyébként még ezekkel az úgynevezett szükséges dolgokkal kapcsolatban is megállapítottam, hogy – bár szuperek és napi szinten használom őket -, még ezek nélkül is életben maradnék (igen, téged nézlek, kis szexi, szürke gumicsizma). Talán 😊.

5. Bebizonyosodott, hogy van élet a vásárláson túl, és még spóroltam is!

A DÖNTÉSIG VEZETŐ ÚT

Talán felmerülhet bennetek a kérdés, hogy hogyan is jutottam el addig a februári reggelig, amikor megszületett bennem az elhatározás, hogy nem vásárolok egy évig? A döntés egy pillanat műve volt, de ahogy az lenni szokott, ezt egy több évig tartó folyamat előzte meg.

1. A folyamat első lépése két könyv olvasása volt, amelyek a kisfiam születése környékén, 2015-ben kerültek a kezembe, és mindkettő a mai napig hatással van az életemre. Az egyik Marie Kondo: Rend a lelke mindennek című könyve, ami azóta hatalmas világsiker lett, sőt most már Netflixes sorozat is készült belőle, a másik pedig a szintén sokak által ismert Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című műve. E két könyv hatására elkezdtem szelektálni a tárgyaimat, aminek az első lépése a ruháim kiválogatása volt. Erről majd külön bejegyzést is írok, mert megér egy misét. De a lényeg, hogy a rengeteg tárgyam szelektálása olyan hosszú és sok-sok döntéssel járó folyamat volt, aminek a végére sokkal kevésbé tűnt vonzónak újabb dolgokat behozni a háztartásunkba, mert az újabb jövőbeli döntéseket jelentett. Most, hogy ezt írom, vált világossá, hogy ezek szerint a döntési fáradtság duplán volt jelen az életemben korábban: egyszer, amikor arról döntöttem, hogy megvegyek valamit, aztán pedig amikor arról, hogy mit tartsak meg és mit ne. És mindkettőtől megóv a vásárlásról lemondás, ami így tehát dupla megkönnyebbülés.

2. Szintén nagyon nagy hatással volt rám a Minimalism című film, amit a Kövivel 2017 őszén néztünk meg a Netflixen, és tulajdonképpen ez volt a konkrét kiváltó oka az életmód-változtatási döntésünknek. Mindenkinek ajánlom, nagyon inspiráló dokumentumfilm az egyszerűbb élet előnyeiről. Sok olyan embert szólaltatnak meg benne, akik maguk is végigmentek a minimalizmus útján, és őket hallva nem is tűnik nehéznek a változtatás.

3. A Minimalism filmben szólal meg Courtney Carver is, akinek a munkásságát azóta is követjük. Courtney találta ki a Project 333-t, aminek az volt a lényege, hogy három hónapig összesen 33 ruhadarabot használt (cipőt, ékszert is beleértve), és mivel túlélte, híres lett 😊! A Project 333 egyébként úgy jön a képbe a döntésemnél, hogy amikor Németországban voltunk két hónapot, összesen 28 ruhadarabot hordtam (ez nem tudatos elhatározás eredménye volt, hanem ennyi fért a bőröndömbe), és teljesen elegendőnek bizonyult. Erre visszaemlékezve megszűnt az a szorongásom, hogy ha nem vásárolok, akkor „te jó ég, mi lesz”. Semmi, válogatok a meglévő cuccaimból, ami itthon még a szelektálás után is jóval több, mint 28 vagy 33…

4. Kövi megnézte a The True Cost című filmet. Ez a ruhaipar sötét oldaláról szól, és nagyon durva. Nem a film, hanem a valóság, amit bemutat. Kövit nagyon megrendítette, és sokat mesélt róla, ami szintén megkönnyítette a vásárlásmentesség mellett való döntést.

5. Az utolsó csepp az volt, hogy a döntésem reggelén olvastam egy újságcikket, My year of no shopping (Egy évem vásárlás nélkül) címmel, amiben volt egy zseniális mondat: „If you stop thinking about what you might want, it’s a whole lot easier to see what other people don’t have.”, ami magyarul kb. annyit jelent, hogy „Ha nem azon gondolkozol, hogy mit akarsz megszerezni, sokkal könnyebb észrevenni, hogy mások miben szenvednek szükséget.” Ez a mondat a szívemig hatolt, és hirtelen úgy éreztem, hogy nem túl kevés, hanem túl sok cuccom van. Úgyhogy fogtam magam, felébresztettem Kövit, és bejelentettem a döntésemet, aki ezt hallva nem is haragudott az ébresztésért.

TÚLÉLÉSI TIPPEK VÁSÁRLÁSMENTES ÉVHEZ

Ha esetleg valaki hozzám hasonlóan arra jutna, hogy nem vásárolgat egy évig, íme néhány tipp, hogy hogyan könnyítse meg a maga számára ezt az évet!

1. Emlékeztessük magunkat rendszeresen az elhatározásunk “miért”-jére! (pl. azzal, hogy ilyen témájú filmeket nézünk, könyveket, posztokat olvasunk)

2. Állítsunk külső „őröket”! (pl. azzal, hogy megosztjuk a döntésünket a férjünkkel, aki nem lesz olyan megértő, mint a barátnőink, ha megszegjük az elhatározást)

3. Tegyük az identitásunk részévé az elhatározást! (Pl. „Én olyan ember vagyok, aki el tudja dönteni, mennyi tárgyra van szüksége, és felesleges dolgokat nem halmoz fel impulzus-vásárlások miatt.” vagy „Nekem fontos a tudatos vásárlás, mert nem értek egyet a ruhaipar embertelen körülményeivel és a vele járó pazarlással.”)

4. Legyen egy heti listánk, ahol kipipálhatjuk az egyes rubrikákat, ha sikerült betartanunk azon a héten az elhatározásunkat – vagy fordítva, pirossal jelöljük, ha nem sikerült. (Ide kattintva ingyenesen letölthettek egy heti vásárlásellenőrző listát!)

5. És végül: kerüljük a kísértéseket! Az elhatározásunk lényege ugyanis nem az önkínzás, hanem az életünk kellemesebbé tétele. Erre a legjobb módszerek:

• Iratkozzunk le a vásárlásra buzdító hírlevelekről!
• Kerüljük azokat a helyeket, ahol nem nagyon lehet mást csinálni, mint vásárolni, pl. plázák!
• A kedvenc webshopjaink oldalait ne nyissuk meg!
• Az Instagramot csak korlátozottan nézegessük!
• Kérjük meg az újságkihordót, hogy ne dobjon be reklámújságokat!

MIT TEGYÜNK, HA MÉGIS MEGBICSAKLUNK?

1. A legfontosabb!! Nehogy feladjuk az egész elhatározást csak azért, mert elcsábultunk egyszer a turiban egy 20.000 forintos fölsőt látva 300 forintért!

2. Tudatosítsuk, hogy mi volt az ok:

• Külső tényező (Pl. olcsón jó cucc) – Figyeljünk fel rá, hogy ezekben az esetekben nem azért veszünk valamit, mert szükségünk van rá, hanem mert félünk otthagyni, hátha soha többet nem lesz ilyen jó ajánlat. De. Lesz. Tulajdonképpen tehát ez a külső tényező is belső 😊.
• Belső tényező (Pl. „Ezt megérdemlem, mert annyit güriztem az elmúlt hónapban”, „Elhagyott az idióta pasim”, „Híztam három kg-t, valamivel takarni kell”, „Influenzás a kutyám, a gyerekem, a férjem” (ami ugye még a náthás férjnél is nehezebb ügy), „Napok/hetek/hónapok óta ébred kétszer/tizenkétszer/el sem alszik a gyerek éjszaka, 15/150/1500 óra alváshiányom van” stb.) – Tudatosítsuk, hogy ezekben az esetekben a vásárlás valójában figyelemelterelés a valódi problémákról.
• Tényleg szükségünk volt rá. Ebben az esetben jól tettük, hogy megvettük, de felhívnám a figyelmet arra, hogy a „beleszerettem” még nem meríti ki a „szükség” fogalmát.

3. Ha azért határoztuk el a vásárlási stopot, mert túl sok a cuccunk, akkor – ha mégis becsúszott valami -, búcsúzzunk el ugyanannyi otthoni tárgyunktól! Adjuk oda valakinek, akinek nagyobb szüksége van rá! A kulcs a nagyobb szükség, mert ha nem teszünk ilyen összehasonlítást, könnyen meggyőzzük magunkat, hogy nekünk is azért mindenre szükségünk van egy picit…

Összegezve: Sokkal-sokkal könnyebb volt betartani a vásárlásmentes évet, mint azt valaha gondoltam volna! Azt éreztem, hogy több az időm és az energiám olyan dolgokra, amelyek igazán fontosak a számomra (és az nem te vagy 43. számú türkiz felső – no hard feelings!). Annál a néhány kivételnél pedig, amikor megbicsaklott az elhatározásom, rengeteget tanultam magamról, és arról, hogy milyen „gombok” működtetnek. Egy-két darab vásárlása pedig nem is „megbicsaklás” volt, hanem egész egyszerűen letisztult, hogy mi is az a néhány tárgy, amire valóban szükségem van, és amire így maradt is keret, hogy megvegyem (itt is rád nézek, te kis szürke gumicsizma).

Szóval „nemvásárlásra” fel! Ha nem sikerül, ne csüggedjetek, csak tudatosítsátok, hogy mi volt az oka, és máris előrébb jutottatok az önismeretben, ami a boldogabb élet legfontosabb kulcsa, hogy kicsit patetikusra vegyem itt a végét. Na, jöjjön a férjem kommentárja, kíváncsi vagyok!

Ez a döntésünk, bár kétségtelenül hatással volt rám is, az én szemléletemben mégsem jelentett nagy változást, mert bár én jóval kevésbé tudok németül, kettőnk közül mégis én vagyok a nagyobb sváb. Meg, hát férfi vagyok, és ez a vásárlási kataklizma szerintem elsődlegesen a nők körében pusztít, már ami a legjellemzőbb esetet, a ruhákat illeti. A magam részéről rettegek a Hádába belépni, a ruhavásárlást egyébként is teherként élem meg, és egyes ruhadarabok beszerzésekor annyiszor futok neki sikertelenül, hogy ha ez sport lenne, akkor valószínűleg az elején kiesnék a versenyből. Rám soha nem volt jellemző az impulzusvásárlás, én inkább elképzelek egy ideális darabot (szín, mintázat, fazon, anyag, ár stb.) és nem kötök ebben kompromisszumot. Amíg azt nem találom meg, addig nem veszek semmit. Nekem tehát sokkal tovább tart egy-egy ruhát megvásárolni, ilyen szempontból sok időt spórolt nekem ez a döntés. Amiben azonban ez az egész nemvásárlás újból megerősített, hogy semmiben sem szenvedünk hiányt, és mivel a 2018-as évünk – szerintem – boldogabban telt, mint a korábbiak, az is újra bebizonyosodott, hogy ez semmiképpen sem a tárgyakon múlik. Legalábbis nem azokon, amiket eddig még nem birtokoltunk.